Göd in God és Jézus Szíve búcsú 2023.

Kategória: Hídetések
Megjelent: Írta: Heltovics Ede

Göd in God és Jézus Szíve búcsú 2023.

 

Ezen a formon lehet jelentkezni: https://forms.gle/WpdS8sziDzaYQmmd7

 

Kedves Testvérek! 

 
Szeretettel hívunk Benneteket június 16-17-18- án a gödi plébániai napokra,  a Göd in God programra, és templomunk Jézus Szíve búcsújára Felsőgödre!
 
Pénteken az esti, ünnepi szentmisével kezdődik a program, amit korábbi plébánosunk, Szecsődi Péter atya  fog bemutatni. Utána agapé következik, amire örömmel fogadunk süteményeket és hideg fogásokat, salátákat. Este filmvetítés és beszélgetés lesz.
 
Szombaton délelőtt Pokorni Péter festőművész fog beszélni a templom berendezéseinek, képeinek rejtelmeiről, majd vezetésével festés következik. Utána Tőrincsi Csaba fog hivatásáról mesélni és a Lámpás '92 Alapítványról. Délután szeretnénk egymást jobban megismerni, így arról fogunk beszélgetni, kit milyen hivatásra hívott az Úr - itt különösen is szívesen látjuk a fiatalokat, akik még nem tudják, hogy mit is szeretnének csinálni az Életben :)! Közben részt veszünk a templomi dicsőítésen is, amit az Imalánc a családokért keretében szervez Varga Marika és Serfőző Kriszta. Este batyus vacsora, amelyre kérjük, hogy kenyérre valókat hozzatok, utána tábortűz lesz és éneklés.
 
Vasárnap a reggeli szentmise után közös bográcsozást, beszélgetést, játékot- pingpong bajnokságot, röplabdát, társast- tervezünk.
 
Szombaton délelőtt szervezünk gyerekfoglalkozást óvodás és kisiskolás korosztálynak. A többi időben nem lesz külön gyerekvigyázás, de szívesen látunk kisebbeket-nagyobbakat egyaránt, a tapasztalat az, hogy nagyon jól szokták érezni magukat külön foglalkoztatás nélkül is :)!
 
A szombati ebéd az Ilka csárdából lesz rendelve 2000,- / fő, amelyet szerda (06.14.) este 20.00-ig  kérjük, hogy fizessetek be Takácsné Papp Zsófia OTP 11773023-09694066 számlaszámra. Közleménybe írjátok be a neveteket! Annak tudjuk biztosítani az ebédet, aki időben befizeti :)
 
Kérünk szépen, hogy minden családtag számára külön töltsétek ki a kérdőívet szerda estig!
 
Ha szeretnéd támogatni a rendezvényt ( Ez a gyerekfoglalkozásra, gulyásebédre, festés költségeire, szegényebbek támogatásra fog menni. A program tényleges költsége: 2500,-/fő/3 nap a szombati ebéden kívül) Ez nem kötelező, de ha megteheted, kérünk, hogy támogasd a rendezvényt- ezt a helyben kitett dobozba teheted meg a 3 nap alatt)
 
Gyertek, ünnepeljünk együtt Jézus Szíve ünnepén!
 
Programmal kapcsolatban kereshetitek:
Takács Zsófit: 06205444121
Ebéddel kapcsolatban:
Moksonyné Bíró Juditot: 06703782821

https://forms.gle/WpdS8sziDzaYQmmd7

 

. Minden jog fenntartva | JOGI NYILATKOZAT