Szent Ágoston imacsoport

Szent Ágoston imacsoport

Kategória: Hídetések
Megjelent: Írta: Heltovics Ede

A Szent Ágoston imacsoport bemutatása

Mit üzen Isten szerelmes levelének vasárnapi részlete számunkra?

2018 őszén Mészáros Csaba atya bízott meg azzal, hogy jelentkezett nála néhány útkereső, akik érdeklődnek hitünk és az egyház iránt. 2019 pünkösdjére a felkészítés után valóban a közösség mindegyik tagja felvett szentségeket. Voltak, akik akkor keresztelkedtek, elsőáldoztak és bérmálkoztak is a pünkösdi esti szentmisében. Még az év őszén úgy döntött a közösség, hogy ne hagyjuk abba közösségi alkalmainkat, hanem alakuljunk át imacsoporttá, és így folytassuk.

A csoport tagjai mind felnőtt korban megtért személyek voltak (magamat is beleértve), innen jött az ötlet, hogy védőszentül Szent Ágostont válasszuk, aki szintén felnőtt korban jutott el a hit gazdag kincseinek birtoklásához – édesanyjának, Mónikának több évtizedes könnyei eredményeképpen.

Közösségünk hetente, csütörtökön 19 órakor találkozik a Felsőgödi Közösségi Házban. Jelenleg alaptémánk (csütörtökönként) a következő vasárnapi evangéliumról való beszélgetés. Kinek mit mond, felvetődnek kérdések, melyekre keressük a választ. Mit jelentenek Jézus szavai, cselekedetei a mi életünk kapcsán.

Az imacsoport rövid körimával kezd és zárja az alkalmat. Imáinkba belefoglaljuk mindazon dolgokat, eseményeket, melyek az elmúlt hetekben érintettek bennünket. Áldjuk az Urat, köszönjük kegyelmeit és kérjük a Szentlélek erejét, bölcsességét az elkövetkezendőkhöz. Mutasson utat, vezessen mindennapjainkban.

Imacsoportunk nyitott, ha valaki szeretne csatlakozni, örömmel várjuk jelentkezését.

Szeretettel, Vagner Mihály

 

. Minden jog fenntartva | JOGI NYILATKOZAT