Észak-Dunamenti Közösség

Az Észak-Dunamenti Nagyboldogasszony Ifjúsági Közösség

Kategória: Plébánia
Megjelent: Írta: Heltovics Ede
 
Az Észak-Dunamenti Nagyboldogasszony Ifjúsági Közösség
 
Ez a régió a Váci Egyházmegye 7 régiójának az Észak- Nyugati településeit foglalja magában. A Mentemisszió része. Területileg a Börzsöny és környéke, és a Duna bal partján található települések Nagymarostól, Vácon és Gödön keresztül, egészen Dunakesziig terjed ki.
 
A közösség azt a célt szolgálja, hogy minél több fiatal érezze fontosságát, valahová tartozását, és találjon egy olyan helyet a lakókörnyezetében, ahol jól érezheti magát, szabadon kibontakoztathatja képességeit Isten dicsőségére és mások javára. Félévente két találkozót tartunk a régió valamelyik plébániáján, ahol sokat beszélgetünk, énekelünk, imádkozunk, de kirándulunk is, játszunk és sportolunk. Ezenkívül 2004 óta minden évben egyhetes nyári tábort tartunk, ami régióknak mindig a legnagyobb ünnepe és alkalom, hogy megéljük a közösségi élmény formáló erejét. Közösségünk 13 éves kortól várja a fiatalokat. 
Információk: Kollár Péter regiófelelőstől
Email cím: kollarpeti15 [kukac] gmail.com