Beköszöntő

Kategória: Plébánia
Megjelent: Írta: Super User

Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntjük a felsőgödi plébánia honlapján. Először is köszönjük, hogy megnyitotta a honlapot, érdeklődik felőlünk. Őszintén reméljük, hogy elsősorban nem intézménnyel, szervezettel találkozik, hanem egy közösséggel, és annak az életével. Élő és aktív katolikus közösségünk több kisközösség egységéből formálódik. Róluk-rólunk szól a honlap. Továbbá tájékozódhat plébániánk aktuális eseményeiről, a szentmisék és az irodai fogadóórák rendjéről. Bemutatjuk még templomunk történetét, valamint az archívumban számos korábbi esemény anyaga olvasható.

Plébániánk az alsógödi plébánia testvérközössége, és egyben befogadó közösség, ezért minden érdeklődőt szeretettel látunk! Jó kapcsolatot ápolunk más felekezetekhez tartozó testvéreinkkel is. Közösségünk különösen igyekszik életté váltani a Bibliának ezt az üzenetét: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Hisszük, hogy bennünket Jézus Krisztus tesz igazi közösséggé.

Az Ő szeretetével fogadunk mindenkit, aki honlapunkra látogat.


plébános

Miserend: vasárnap 8:30 és 18:00, szerda 18:00, péntek 18:00

Plébániánk Göd város Vác felé eső oldalán, - a kissé falusi-kertvárosi hangulatot árasztó - felsőgödi részében található. A plébánia és a templom gyalogosan a vasúti megállótól 5 percre, az autóbusztól 15 percre, keleti irányban, a Bozóky téren található. Autóval a 2-es és az M2-es utak között, minkét irányból jól megközelíthető.

Térképen:

terkep

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Atyánk, Istenünk, a világ teremtője! Mindenható és irgalmas Isten vagy. Irántunk való szeretetből elküldted Fiadat, aki a mi üdvösségünkért megtestesült. Nézz gyermekeidre, akik a világ különböző régióiban nehéz, kihívásokkal teli időket élnek meg. Hozzád fordulunk, erőt, vigasztalást és megváltást keresünk. Szabadíts meg minket a betegségtől és a félelemtől, gyógyítsd meg a betegeinket, nyújts vigaszt családjaiknak, adj bölcsességet a kormányok felelőseinek, energiát és erőt az orvosoknak, a nővéreknek, önkénteseknek, az elhunytaknak pedig örök életet. Ne hagyj magunkra a megpróbáltatás idején, ments meg minket a gonosztól. Hozzád imádkozunk, aki élsz és uralkodsz a Fiúval és Szentlélekkel. Ámen.

Mária, betegek és a remény édesanyja, imádkozz érettünk! Ámen.

 

. Minden jog fenntartva | JOGI NYILATKOZAT