Házas Randi Gödön

Kategória: Hídetések
Megjelent: Írta: Heltovics Ede

Kedves Házaspár!
Indul a Házas Randi elnevezésű, házaspároknak szóló 7 alkalmas kurzus!
Szeretettel várjuk mindazokat a házaspárokat korhatár nélkül, akik szeretnék
kapcsolatukat újratölteni, leporolgatni, újra fölszítani a lángot!
Az autónkat is időről időre elvisszük a szerelőhöz, hogy átnézze, a kisebb
hibákat kijavítsa. Ha viszont elhanyagoljuk, a nagy hibákat már sokkal több
időbe és pénzbe kerül rendbe hozatni. Vajon a házasságunkra is rendszeresen
fordítunk annyi időt, pénzt, energiát, amennyit megérdemelne, vagy azt
gondoljuk, megy ez magától is?
Ahogy a vonaton utazva a fülkék között is választhatunk első vagy másod
osztály között, úgy az életünkben is miénk a döntés. Milyen osztályon
szeretnénk utazni? Az élet sok területén fontos, hogy magasabb minőségre
törekedjünk. Ez különösen is igaz a házasságunkra, hiszen ha ott valami döcög,
az az életünk minden területére kihat! Ne elégedjünk meg a jóval a legjobb
helyett!
Itt egy lehetőség, ha szeretnétek csak egyszerűen még szorosabbra fűzni a
szálat, ha úgy érzitek, kicsit melegebb is lehetne, vagy ha már kicsit bele is
fásultatok – adjatok magatoknak még egy esélyt!
A házas kurzus 7 estét vesz igénybe, kéthetente hétfőn 19 órától kb. 21.30-ig

az alsógödi plébánián. Február 25-én lesz az első alkalom.

Az alkalmak témái:
- A házasság alapjai
- A kommunikáció művészete
- Konfliktuskezelés
- A megbocsátás ereje
- Tettekben megnyilvánuló szeretet
- Após-anyós avagy a múlt és jelen
- A jó szexualitás
A Randi alatt minden házaspár külön asztalnál ül. A kurzust vezető házaspár 3
blokkban osztja meg a gondolatait, majd a házaspárok magukban beszélgetnek,
feladatokat végeznek el egy munkafüzet segítségével. Igény szerint lehetőség

van az előadókkal való külön beszélgetésre is. Az alkalomhoz hozzá tartozik egy
ugyancsak páronként elköltött vacsora.
A házas kurzus világnézeti hovatartozástól függetlenül nyitottan vár minden
érdeklődőt, de a program alapvetően a bibliai értékrenden alapszik. Kérjük,
hogy csak azok jelentkezzenek, akik a terveik szerint az összes alkalmon részt
tudnak venni.
Az alkalmak ára 6000.- forint körül lesz páronként, a pontos ár a jelentkezők
létszámától függ. Jelentkezni lehet internetes felületen a vasárnapi hirdetés
végén található linkre kattintva, vagy a templom végében kirakott jelentkezési
lapok kitöltésével. Ott található egy erre a célra létrehozott gyűjtődoboz is.
A jelentkezési lapon lehet jelezni, ha valaki gyerekvigyázási gondok miatt,
anyagiak miatt vagy utazás miatt nehezen tudná megoldani a részvételt, de
nagyon szeretne eljönni. Szintén itt lehet jelezni, ha valaki ezekben a
kérdésekben segítséget tud nyújtani.
Sajnos a helyszín miatt a létszám korlátozott, ezért aki biztosan eldöntötte,
hogy jönne, kérjük, hogy mihamarabb jelentkezzen!

Jelentkezési határidő: február 20. szerda 18.00.

A kurzust vezető házaspár, Prekopa István és Erna, 27 éve házasok, 5
gyermekük van. István a zuglói Omega Gyülekezet lelkipásztora. Közel 15 éve
foglalkoznak családgondozással. Ezt a programot, ami az Alfa kurzus
házaspároknak szóló programja, sikeresen tartják már több éve.

„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy
lángra lobbanjon.”- mondja Jézus. Ezt a mi házasságunkra is érti!
Gyertek, éljetek a lehetőséggel, ha a Ti tüzetek ég, akkor másoknak is

fényesebb és melegebb lesz a világ!

Jelentkezés: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSd9AqtfjT4UK3FvoKuTLT05uKnDZGt64zCZQzD2-Vlp-2_CXw/viewform


További információt Takács Zsófitól lehet kérni (20/5444121)

. Minden jog fenntartva | JOGI NYILATKOZAT